Németh Ottó csapatvezető meghívására az idei évben újabb sztárpilóták ülhetnek majd a Right Guard Opel Dakar Team versenyautóinak kormánya mögé. Sportolók, népszerű színészek, tv-s és rádiós műsorvezetők mellett a Back II Black tagjai is örömmel mondtak igent erre a valóban egyedülálló lehetőségre.

A Szalay Balázs mellett utasként megtett kör után, fülig érő szájjal a versenyzést is vállalták és gyorsan ki is próbálták a versenyautót a terepen.
A frontember Bebe, és a basszusgitáros Csejtei Tomi is rutinos sofőröknek számítanak ezért mindketten a bal egyes ülésre pályáznak.

Ez az autó egyszerűen hihetetlen, hogy mit bír – áradozott Bebe. A fél méteres gödröket szinte észrevétlenül hagytuk el és a 170-es tempónál érkező ugratók utáni 4-5 méteres repülés sem mindennapi élmény egy magunkfajta autósnak. Már alig várom az edzéseket, hogy újra száguldhassak és élvezhessem ennek a profi technikának az előnyeit.
Tomit is lenyűgözte a tempó és az autó nyújtotta lehetőségek:

Gyakorló vadászként rendszeresen járok terepen és nem újdonság számomra egy-egy nehezebb földút, vagy sáros kaptató, ahol át kell jutnunk… na de ilyen sebességgel!? Félelmetes, hogy mit megengedhet magának a pilóta egy ilyen autóban. Reméljük Bebével közösen mi is bizonyítani tudunk a jövőben valamelyik versenyen.
A pilóta és navigátor szerep pontosításával kapcsolatos döntést, a Right Guard Opel Dakar Team csapatvezetése néhány edzés és egy házi verseny utána hozza majd meg.

A csapat hivatásos pilótái Szalay és Benik, illetve navigátoraik, örömmel vállalták a funky fiúk felkészítését, akik a programsorozat végén, előreláthatólag valamikor a nyár folyamán állnak majd rajthoz.

